Otthonfelújítási Támogatás

A miniszterelnök egy videóüzenetben bejelentette, hogy a vidéki Otthonfelújítási Programot kiterjesztik a nyugdíjasokra is. Vagyis az idősek is modernizálhatják a támogatás segítségével otthonukat.

Orbán Viktor a Facebook oldalán közzétett egy videót, melyben a felújítási támogatás komoly átalakításáról számolt be. A vidéki Otthonfelújítási támogatást – az 5 ezer főnél kevesebb lakosú településeken érhető el – jelenleg a gyermeket nevelők tudják felvenni otthonuk korszerűsítésére. A jövőben a nyugdíjasok is kihasználhatják a lehetőséget lakásuk felújítására, modernizálására.

Fontos

A bejelentés alapján az öregségi nyugdíjban és a korhatár előtti ellátásban részesülők is felvehetik a támogatást. Vélhetően a részletekre a napokban fény derül.

Mi az az Otthonfelújítási támogatás?

A családok a felújítási munkálatok költségének a felét, legfeljebb 3 millió Ft visszakaphatnak utólag, a munkálatok befejezését követően.

Az alábbi feltételeket kell jelenleg teljesíteni:

  • Vidéki kistelepülésen fekszik az ingatlan. (5 ezer főnél kevesebb lakosú település).
  • Az igénylő legalább egy gyermeket nevel  (a 12 hetes magzat már meglévő gyermeknek minősül).
  • Egyedülálló, élettársi kapcsolatban élők és házaspárok is kihasználhatják a lehetőséget.
  • A felújítandó ingatlanban legalább 50%-os tulajdoni hányaddal kell együttesen rendelkeznie az igénylőknek és gyermekeiknek.
  • Legalább 1 éves TB jogviszonnyal kell rendelkeznie az igénylőnek (párok esetén elég az egyik félnek teljesítenie a feltételt).
  • Nem lehet 5 ezer forintot meghaladó köztartozása, adótartozása az igénylőnek (párok esetén mindkét félnek meg kell felelnie a elvárásnak).
  • A munkálatok befejezését követően 5 évig az adott ingatlanban kell élnie a családnak.

Fontos, hogy a támogatás összegén belül a munkadíj és az anyagköltség összegének fele-fele arányban kell szerepelnie. Vagyis a teljes támogatás kihasználásához legalább 6 millió Ft-os költségvetés szükséges, melyen belül a kisebb költségelemnek el kell érnie legalább a 1,5 millió Ft-ot. Például 4,5 millió Ft munkadíj és 1,5 millió Ft anyagköltség már megfelelő lehet. Hiszen a 3 millió Ft támogatáson belül 1,5-1,5 millió Ft lehet a két költségelem.

A vissza nem térítendő támogatás utólagos, a munkálatok előfinanszírozására azonban támogatott hitel is indult február elsejétől. A kölcsön maximális összege 6 millió Ft, a futamidő legfeljebb 10 év lehet. A kölcsön induló kamata februárban 4,65%.

Forrás: Bankmonitor.hu

Hajdu_Bihar vármegye 5000 fő alatti települései:

  • Álmosd
  • Ártánd
  • Bagamér
  • Bakonszeg
  • Báránd
  • Bedő
  • Berekböszörmény
  • Bihardancsháza
  • Biharkeresztes
  • Biharnagybajom
  • Bihartorda
  • Bojt
  • Csökmő
  • Darvas
  • Egyek
  • Esztár
  • Folyás
  • Földes
  • Furta
  • Fülöp
  • Gáborján
  • Görbeháza
  • Hajdúbagos
  • Hajdúszovát
  • Hencida
  • Hortobágy
  • Kismarja
  • Kokad
  • Komádi
  • Konyár
  • Körösszakál
  • Körösszegapáti
  • Magyarhomorog
  • Mezőpeterd
  • Mezősas
  • Monostorpályi
  • Nagykereki
  • Nagyrábé
  • Nyírábrány
  • Nyíracsád
  • Nyírmártonfalva
  • Pocsaj
  • Sáp
  • Sáránd
  • Sárrétudvari
  • Szentpéterszeg
  • Szerep
  • Tépe
  • Tetétlen
  • Tiszacsege
  • Tiszagyulaháza
  • Told
  • Újiráz
  • Újléta
  • Újszentmargita
  • Újtikos
  • Váncsod
  • Vekerd
  • Zsáka